Blog

A bejegyzések történeti és szakmai érdekességeket tartalmaznak, valamint néhány saját munkánkba engednek betekintést.



Egy kis elmélet
hie45.jpg

Az alábbi képsor különböző fűtési módozatok működésbeli különbségeit szemlélteti.

Az első ábrán egy hagyományos légfűtéses kandalló felépítése látható. A tűztér által felhevített levegő a burkolat tetején található szellőzőkön keresztül áramlik a lakótérbe.

A második kép esetén az elv ugyanaz, a tűztérbetét viszont vízteres hőcserélővel ellátott, ami a központi fűtés rendszerbe van integrálva. A teljesítmény egy része továbbra is hagyományos légfűtés formájában jelentkezik.

A harmadik ábra már érdekesebb, itt a betét tetején egy samottból készült hőtároló rendszer van elhelyezve, ami a füstgáz energiáját úgy hasznosítja, hogy a felvett hőt elnyújtva adja át a külső köpenynek, ami minden esetben valamilyen hőtároló képességű anyagból készül.  Jól látható, hogy a burkolat teljesen zárt, így nem közvetlenül a levegőt melegítjük, hanem az egész kályhatestet. Működést és tömeget tekintve ez egy könnyebb kályhának felel meg.

Az utolsó képnél a különbség csak annyi, hogy a samottból készült füstjárat a tűztér mellet van elhelyezve, amit a megszokottól eltérően szintén zárt légrés vesz körül. Ezzel a módszerrel nagyobb méretű és teljesítményű kályhák építhetőek.

 

Korábbi cikkek

  • Oktatjuk is

    Idén már második alkalommal jártunk az Ortner cég loosdorfi oktatóbázisán, ahol egy kétnapos gyakorlati képzésen lehet megismerni az Ortner-Hypocaustum, légréses kályhaépítési technológiát. Elmondhatjuk, hogy újabb 20 magyar kályhaépítő sajátította el a rendszer minden fortélyát.

    Várjuk további szakemberek jelentkezését!

  • Klasszikus kályha modern belsővel

    Egy nem mindennapi kivitelezés képeit teszem közzé, ahol látható, hogy miként építhető össze az Ortner hőtároló rendszere egy antik megjelenésű körkályhával. Remekül elfér az GOR 44-es tűztér a KAM spirál hőtároló elemekkel együtt egy 60 cm átmérőjű hengerkályhában.

  • Egy kis elmélet

    Az alábbi képsor különböző fűtési módozatok működésbeli különbségeit szemlélteti.

    Az első ábrán egy hagyományos légfűtéses kandalló felépítése látható. A tűztér által felhevített levegő a burkolat tetején található szellőzőkön keresztül áramlik a lakótérbe.